Kikuchi Aya

Név: Kikuchi Aya (és Toshi)
Nem: Nő
Kor: ismeretlen
Kaszt: shinigami, 11. osztag volt kapitánya
Jellemzők:
Külső: Kb. 170 cm magas, és 55 kg. Eredeti hajszíne szőke, szeme pedig kék, de mindig váltogatja a színeit. Háta közepén, egy csinos kis tetoválás van, testvére jó voltából. Fontos infó, hogy Ayának disszociatív személyiségzavara van, vagyis rendelkezik még egy személyiséggel, aki a nővéreként mutatkozott be neki első alkalommal. Szeret nem hétköznapi ruhákban járni, hiszen szeret ki tűnni a tömegből.
Aya: Kicsit túlságosan is gyerekes, és szeret mások idegeire menni folyamatos hisztijeivel. Jó tudni, hogy nem szeret semmit se csinálni, és inkább másokat ugráltat.
Toshi: Nem szépítem a dolgot… Egyszerűen őrült. Nem szokása kímélni ellenfeleit, ráadásul szereti letudni a dolgokat gyorsan, és egyszerűen.

Tetoválás: http://fc03.deviantart.com/fs5/i/2004/275/f/b/Tattoo_design_by_pretty_cool_huh.png

Zanpakuto:
Típusa: erő
Katana kinézete:
Név: Ranshinshahyou (Őrült Párduc)
A zanpakuto két boxerré alakul át.
Kinézet: http://fc06.deviantart.com/fs11/i/2007/119/1/1/brass_knuckles_by_paskal90.jpg
Támadás:
Vameku! (Üvölts!)
Mivel egy erő alapú zanpakutoról van szó, ezért miután a parancsszó csak a támadóereje sokszorozódik meg.

Bankai:
Név: Ranshinshahyou Ousama (Őrült Párduc Király)
Támadás: Shihaisuru! (Uralkodj!)
A zanpakutoja a bankai kimondása után, egy Ayánál kétszer nagyobb baltává válik, ami kb. olyan nehéz, mint egy normál balta.
Kinézet: http://fc04.deviantart.com/fs29/i/2008/141/8/c/Axe_by_Louzadasama.jpg

Előtörténet:

Soul Society egyik falujában születtem, sok évvel ezelőtt. Édesanyám két gyermekkel volt terhes. Velem, és a nővéremmel, Toshival, aki azonban születésekkor meghalt. Gyorsan felcseperedtem, és eldöntöttem, hogy egyszer shinigami leszek. Pár év múlva anya ismét terhes lett, és 9 hónap múlva meg is született a kisöcsém. Kicsit irigy voltam rá, mert anya szinte csak vele törődött. Sajnos ez kezdte bántani a szüleimet is, így el kellett hagynom a szülőházamat, hogy anya és apa nyugodtan fel tudják nevelni az öcsémet. Sokáig kóboroltam Soul Societyben, és sokszor volt úgy, hogy szabad ég alatt kellett töltenem az éjszakát. Egyszer egy rettentő ronda hollowval találkoztam össze, aki természetesen fel akart falni, hogy még erősebb lehessen. Fogalmam sincs, hogy mióta futottam előle, mikor egyszer csak elájultam. Mikor legközelebb felébredtem, egy fának dőlve találtam magam, és megdöbbenve vettem észre, hogy a vérszomjas hollow eltűnt. Épp indultam volna tovább, mikor egy furcsa, és ismeretlen hangot hallottam meg.
- Nem mondta még anya, hogy ha valaki megmenti az életed, azt illik megköszönni?
Meglepetten pillantottam körbe az erdőben, de senkit se láttam, így hát ismét elindultam a legközelebbi falu felé, de alig tettem pár lépést, ismét megszólalt valaki a közelemben.
- Nem hallod, hogy hozzád beszélek, te szerencsétlen?!
Egyre inkább kezdtem megijedni, ami valószínűleg látszott is rajtam, de összeszedtem a bátorságomat, és visszaszóltam az idegen hangnak.
- Izé… Kö-Köszönöm. Megtudhatom, hogy ki vagy?
Pislogtam körbe óvatosan.
- Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű köszönömöt ilyen nehéz kinyögni… Amúgy meg a nővéred, Toshi vagyok.
Azt hittem, hogy rosszul hallok, hiszen úgy tudtam, hogy a nővérem meghalt, tehát akivel beszélek, az valójában nem lehet ő, hiszen rajta már több tonna föld van, és egy újszülött csaknem kel ki a koporsóból…
- Légyszi, ne mondj ilyet. A nővérem születésünkkor meghalt, és hogy ha mégse halt meg, akkor valószínűleg már korábban megkeresett volna. Nem szép dolog ilyenekkel viccelni.
Mondtam félszegen, de a válasz csak egy hangos kacaj volt.
- Hülye. Nem tűnt föl, hogy az egész erdőben egy embert se látsz? Nem gondoltál arra, hogy a nővéred esetleg egész végig veled volt?
- Ezt most úgy érted, hogy…
- Végre, hogy leesett, hugi.
Kicsit meglepődtem a dolgon, hiszen nem gondoltam volna, hogy egész idő alatt magammal társalogtam. Ki hitte volna, hogy mégse vagyok olyan egyedül, mint amilyennek gondoltam magam… Toshival megegyeztünk, hogy én leszek az állandó testhasználó, és hogy ha harcra kerülne a sor, csak akkor hívjam, mert utál felesleges dolgokat csinálni. Pár év elteltével, sikerült meggyőznöm Toshit, hogy menjünk el a Lélektovábbképző akadémiára, hogy shinigamik lehessünk. Az akadémián egyszerűen megoldottuk a dolgokat… Mikor nem verekedéssel kapcsolatos órák voltak, akkor nekem kellett jelen lennem, és tanulni gőzerővel, de mikor előjött a tanulás fájdalmasabb része, akkor átadtam a helyet kedvenc nővérkémnek. Gyorsan elintéztük az akadémiát, és két év alatt végeztünk is. Toshi erősködése miatt a 11. osztagba jelentkeztem, ahol kicsit furcsán éreztem magam, és valószínűleg a többi tiszt is furcsának talált, hiszen oda legtöbbször a harckedvelő, őrült izomagyúak jelentkeznek, én pedig egyiknek sem látszom. Pár év múlva Yama apó előléptetett a 11. osztag kapitányának. Mindez, még Aizen hadnagyi rangra emelkedése előtt történt. Nem sokáig bírtam tovább, így azt gondoltam, hogy ott hagyom a Gotei 13-at, és elmegyek az emberek világába. Az öreg bele is egyezett, így elhagyhattam Seireiteit, de minden parancsnak engedelmeskednem kellett, attól függetlenül, hogy nem élek Seireiteiben. Már vagy 50 éve éltem nyugodtan az emberi világban, mikor egy pokollepke jelent meg egy fontos üzenettel. Néhány szökött shinigaminak kellett segítenem elrejtőzni, hogy ne találhassanak rájuk. Gyorsan megtaláltam a tökéletes helyet, ami egy az emberektől távol lévő raktár volt. Mielőtt megérkeztek, kicsit otthonosabbá tettem a helyet. Az érkezők között kapitányok, és hadnagyok voltak. Az egyik kapitány félre hívott, mert egy fontos dolgot szeretett volna megbeszélni velem.
- Üdvözlöm, Kikuchi kisasszonyok. Szeretnék kérni valamit.
- Kisasszonyok?
Néztem megszeppenve a furcsa, szőke kapitányra.
~ Ketten vagyunk, hülye. Biztos tud rólam…
- Ja, persze.
Nevettem kicsit zavartan, ami szemlátomást nem lepte meg a férfit.
- És mégis mit szeretne kérni?
Kérdeztem meg végül. Reménykedtem benne, hogy semmi olyat nem kell tennem, ami bármilyen munkával is jár.
- Szeretném önöket megkérni arra, hogy egy ideig vigyázzanak a jelenlévő shinigami kapitányokra, illetve hadnagyokra, ugyanis még nem stabil az állapotuk.
Egy sóhaj kíséretében végül bele egyeztem a dologba, bár nem igazán fűlött hozzá a fogam, hiszen nem szerettem volna szárazdajkát játszani. Mivel volt saját lakásom is, ezért elhatároztam, hogy a ruháim felét ide fogom átpakolni, és majd néha napján átvándorlok a saját lakásomba, hogy hetente legalább egyszer kialhassam magam. Valamit azonban elfelejtett mondani az a furcsa fazon… Még pedig azt, hogy a shinigamik egytől egyig hollowvifikáción estek túl, vagyis vaizardokká váltak. Kicsit sokkolt a dolog, de beletörődtem, és azóta ingázok a házam, és a vaizardok búvóhelye között…